A fiúm meg én mostanában nagyobb anyagi csődbe jutottunk, mint Görögország, pedig ahogy hallom ez nagy szó. Ennek ellenére régi jó szokásomhoz híven elfelejtettem visszavinni a könyvtári könyveket, amiért kiszámláztak késedelmi pótlékot, 200 forintot. Sebaj, gondoltam, visszaviszem a könyveket, aztán megmondom a nőnek, hogy perpill nincs pénzem, majd 16-án hozom.
Szépen sorban is álltam, az előttem állóra is 200 forint bírság várt, amit egy kétezres átnyújtásával kívánt rendezni. A könyvtáros szenvedő arccal nézett rá, hogy kisebb nincs, és bennem ekkor felébredt a remény. Nincs, válaszolta a kiscsaj, mire a néni az a teljes apró készlete felhasználásával adott vissza, majd közölte a kollégáival, hogy nincs apró, és nem tudnak visszaadni. Ekkor jöttem én. Késedelmi díj, 200 forint közölte velem a nő, én pedig előhúztam az utolsó ötszázasunkat (mintha a fogam húzták volna!), és felé nyújtottam. Kisebb nincs, kérdezte olyan arccal, mint aki már előre tudja a választ. Nincs, vágtam rá magabiztosan, miközben arra gondoltam, hogy hát összesen ennyim van. Egy pillanatnyi kínos csend, ő a lehetőségeit latolgatta, én meg vártam, majd egyszerre szólaltunk meg:
-Majd legközelebb behozom - igyekeztem nagylelkűnek tűnni.
-Nem lehetne-e, hogy majd legközelebb behozod, ez az összeg már nem fog nőni... - kérte, és a száj és orr piercingje ellenére is megsajnáltam. Fiatal volt és nagy, barna szemei voltak.
- Oké, mondtam belegondolva, hogy milyen fura a világ:neki kellemetlen megkérni, hogy had ne fizessem ki a bírságot, miközben nekem nincs miből.
