Konfliktuskezelés á lá magyar

» joy
2009. júl. 23. 17:39

Tiszta ideg vagyok (én nem a meleg miatt izzadok), kb két órája mondtam el az apámnak, hogy összeköltöznék a fiúmmal, akivel másfél éve járok és akinek van saját keresete (több mint az apámnak), annyit mondott, hogy szerinte meg az egyetem az első, mondtam, hogy szerintem is, de addigra már vörös volt a feje, és azt mondta, hogy AZT CSINÁLSZ AMIT AKARSZ, beült a kocsiba, és elment a kocsmá(i)ba, csak úgy visított a motor.

Aztán hazajött egy óra múlva, hozott palackos bort, egy szót se szólt senkihez, nem csinál semmit, csak folyamatosan iszik.

Remélem arra gyúr, hogy alkoholos befolyásoltság alatt kinyír minket, úgy kevesebbet kap, nekünk meg minden problémánk megoldódna.


címkék: alkohol, apa, család
kategóriák: alap
még nincsenek kommentek


Mottó

A puncisták jellemzően a női nemből kerülnek ki, a Homo Sapiensből alakultak ki. A puncisták lételeme a választott férfi társasága, akkor se tudják nélkülözni,ha nyúzottak, és az ebből fakadó félreértések miatt durciznak, innen ered a nevük.A puncisták legfőbb fegyvere a durcizás, ezt bármilyen napszakban sikeresen alkalmazzák. A puncistákból heves érzelmi reakciót váltanak ki cuki állatok pl: kiscica, kiskutya, naposcsibe, ez a reakció gügyögésben és nyáladzásban nyilvánul meg. A puncistákkal óvatosan kell bánni, mivel a látszattal ellentétben a többségnek van agya, és nem félnek használni.



Linkek

Archivum

Legtöbb komment

Utolsó komment

Legjobbak

Kategóriák

Címkék

 
design: szuperapu, sablon: nilatako, motor: freeblog